Magyarországon az egyik legismertebb mezőgazdasági, természetvédelmi, és egészségügyi problémát is okozó özöngyom a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia L.). Bár ez a faj elsősorban a művelt és felhagyott agrárterületek növényeként van számon tartva, más élőhelyeken is előfordul, és egy komplex védekezési stratégia kidolgozásához elengedhetetlen a táji léptékű előfordulási mintázatának és az azt kialakító folyamatoknak az ismerete. Kutatásunk célja, hogy bemutassuk, mekkora szerepet játszanak a különböző tájhasználatú területek egy mozaikos tájban a parlagfű állományok létrejöttében és fenntartásában.
A Duna-Tisza közén 16 db, egyenként 25 km2 területű mintanégyzetet jelöltünk ki, amelyek reprezentálják a tájhasználat módjának és intenzitásának regionális változatosságát (NKFP6-0013/2005 számú kutatási program keretében). Minden előforduló fontosabb élőhelyen, köztük agrár, parlag, erdészeti és természetközeli élőhelyek különböző típusain, mintanégyzetenként 3 ismétlésben, 400 m2-es felvételt készítettünk. Így összesen 16 élőhely-típus mintegy 600 állományában detektáltuk a növényfajok előfordulását és borítását.
A felvételek alapján megvizsgáltuk, hogy a parlagfű előfordulása, illetve tömegessége hogyan függ a művelési ágtól és az aktuális növényzettől. Továbbá az általunk archív légifotók alapján készített 1950-es, 1990-es és 2000-es tájhasználati térképek felhasználásával térinformatikai és statisztikai módszerekkel elemeztük, hogy a parlagfű előfordulása mennyiben magyarázható az utóbbi 50 év tájhasználati változásaival.
Eredményeink alapján a parlagfű a vizsgált élőhelyek közül a parlagokon a leggyakoribb, azon belül is kiemelkedő borítást a fiatal parlagokon ér el. Ugyanakkor azokon a parlagokon, ahol zárt másodlagos gyep tudott kialakulni, kevesebb parlagfű van, mint például a szántóföldeken, nyílt idős parlagokon vagy a nemesnyár ültetvényekben. A megmaradt természetközeli élőhelyeken (gyepek és erdők egyaránt) a parlagfű csak ritkán és kis tömegességgel jelenik meg, ami arra utal, hogy ezek az élőhelyek akár gátjai is lehetnek a parlagfű (és esetleg egyéb gyomfajok) terjedésének. Az erdészeti ültetvények közül a szántóterületre telepített erdőkben volt különösen magas a parlagfű borítás. A parlagfű magjai hosszú távon is életképesek maradnak a talajban, valószínűleg ezért lehet szerepe a korábbi tájhasználatnak a parlagfű jelenlegi előfordulásban. Eredményeink alapján javasoljuk a parlagok jelenleginél differenciáltabb megítélését a parlagfű elleni védekezés szempontjából: segíteni kell a zárt gyepek kialakulását a folyamatos bolygatás elkerülésével.