Az emberi tájátalakítás és a globalizáció következményeként egyre nagyobb területeket foglalnak el és egyre több gondot okoznak a távoli földrészekről behurcolt és új hazájukban sikeresen terjedő özönnövények. Közülük is kiemelkedik a nemcsak mezőgazdasági és természetvédelmi, de egészségügyi problémát is jelentő parlagfű (Ambrosia artemisiifolia L.). Bár ez a faj elsősorban a művelt és felhagyott agrárterületek növényeként van számon tartva, más élőhelyeken is előfordul, és egy komplex védekezési stratégia kidolgozásához elengedhetetlen a táji léptékű előfordulási mintázatának és az azt kialakító folyamatoknak az ismerete.
Kutatásunk célja, hogy bemutassuk, mekkora szerepet játszanak a különböző tájhasználatú területek egy mozaikos tájban a parlagfű állományok létrejöttében és fenntartásában.
A Duna-Tisza közén 16 db, egyenként 25 km2 területű mintanégyzetet jelöltünk ki, amelyek reprezentálják a tájhasználat módjának és intenzitásának regionális változatosságát. Minden előforduló fontosabb élőhelyen, köztük agrár, parlag, erdészeti, és természetközeli élőhelyek különböző típusain, mintanégyzetenként 3 ismétlésben, 400 m2-es felvételt készítettünk. Így összesen 16 élőhely-típus mintegy 500 állományában detektáltuk a növényfajok előfordulását és borítását. A felvételek alapján megvizsgáltuk, hogy a parlagfű előfordulása, illetve tömegessége hogyan függ a művelési ágtól és az aktuális növényzettől.
1950-es, 1990-es és 2000-es tájhasználati térképek felhasználásával térinformatikai és statisztikai módszerekkel elemeztük, hogy a parlagfű előfordulása mennyiben magyarázható az utóbbi 50 év tájhasználati változásaival.
Eredményeink alapján a parlagfű a vizsgált élőhelyek közül a parlagokon a leggyakoribb, azon belül is kiemelkedő borítást a fiatal parlagokon ér el. Ugyanakkor azokon a parlagokon, ahol zárt másodlagos gyep tudott kialakulni, kevesebb parlagfű van, mint például a szántóföldeken vagy a nemesnyár ültetvényekben. A megmaradt természetközeli élőhelyeken (gyepek és erdők egyaránt) a parlagfű csak ritkán és kis tömegességgel jelenik meg, ami arra utal, hogy ezek az élőhelyek akár gátjai is lehetnek a parlagfű (és egyéb gyomfajok) terjedésének. Eredményeink azt mutatják, hogy a jelenlegi és múltbeli tájhasználat jelentősen meghatározza a parlagfű előfordulását és tömegességét, és ennek ismerete segítheti a sikeres védekezési stratégiai kialakítását. Különösen a parlagok jelenleginél differenciáltabb megítélése lenne indokolt.